(nyelem a metaforákat)

A pünkösd előtti pénteken érkeztünk meg Pécsre, pontosan úgy, ahogyan azt a poshmoderndarkfentezisikeríró/fordítók nagykönyve előírja: a vasútállomás előtt harsányan károgtak a varjak, a faágakat őrülten cibálta a szél, és a húsz perccel korábban még csak fátyolos eget elborították a kavargó, fekete, rongyos felhők. Amikor nyerw meg én bevágódtunk házigazdánk, Jud autójába és kilőttünk a parkolóból, végre használhattam azt az elkoptatott fordulatot élőben, hogy a "nyomunkban liheg a vihar".

van benne valami rejtélyes szikárság, talán gyógynövényesség is a zárásban

A zivatart már a házigazdáknál vészeltük át, woof-féle májpástétommal, sajttal, borral és stifolderrel (sváb szalámi, mint számomra teljesen új felfedezés), ezzel pedig kezdetét vette a távolról indít programsorozat újabb felvonása, két balatoni kitérő után ugyanott, ahol 2009-ben elindult – és akkor is viharral kezdtük. Az alapok persze nem változtak: feltétel a baráti társaság – a házigazdákon, illetve kettőnkön kívül BePe, Melinda és Tapsi –, muszáj sokféle bort inni és a Pécsi Borozóból válogatni a bortesztek gyöngyszemeit (innen az idei mottó és a dőlt betűs részek). Az biztos, hogy ötödik alkalommal már kiégett veteránként szórtuk ki a szebbnél szebb bullshitet, és ami pár éve még akár dobogós is lehetett volna (virgonc savak!), már fel sem pezsdítette eltompult érzékeinket.

gombás felhangok, szép animalitás

Másnap reggel Szécsi Pált hallgattattam a társaság balszerencsésebb felével, hogy megmutassam lelkem érzelmes felét megbüntessem őket, amiért a lehető legváratlanabb pillanatokban arról érdeklődnek, miért nem írok, ami szintén kezd hagyomány lenni, a nőm például rendkívül élvezte, hogy a legváratlanabb átkötésekkel tegye fel a kérdést. A brutális májusi vihar már az éjjel elvonult, ás mire késő délelőtt leszálltunk Villánykövesden, olyan zöld volt fű, friss a levegő és valószínűtlenül kék az ég, mintha az ideális májusi szombat ingyen termékbemutatójára jöttünk volna.

a tannin kicsit porózus, hossza van

Szokás szerint remekül sikerült az egész. Gyalogoltunk egy keveset, jártunk pincében, ahol borokat tároltak rácsok mögött, iszogattunk madárfiókáktól hangos teraszon, láttunk Cthulhu-korsót és ittam meggyes bort az agyagrészegnél. Idén beiktattuk Siklóst, ahol a borok mellé házi bonbonokat is lehetett kóstolni, ami gyakorlatilag megkoronázta az egész eseményt, és utána tényleg nem maradt más, csak a távolsági buszon pilledezni Pécs felé a sötét éjszakában.

Képeket nem teszek ide, mert az nem az én asztalom, ellenben a társaság bloggal rendelkező tagjainál vannak / lesznek beszámolók és képek is:

Jud

nyerw

Tapsi